2012. augusztus 29., szerda

Családi örökség 2.

A nyár folyamán már újítottunk fel bútort. Akkor annyira megfogtak ezek a régi tárgyak, hogy kicsit jobban szétnéztem a házunk táján, és ezúttal egy nagyitól származó hokedlin akadt meg a szemem. Nem akartam, hogy elveszítse kopottas báját, így a lepattogott, repedezett festékhez nem nyúltam. A fiókot borító pozdorja lapokat lefeszegettem, és ezt is illetve az ülőke részét is bevontam viaszos vászonnal - ehhez kipróbáltam a nemrég beszerzett tűzőgépemet, ami mondhatom egész jól működött. Új bútorgombot is kapott a kicsike, ami már régóta várta, hogy méltó helyére kerülhessen. 

Ez volt a kiindulási alap:

És megszépült.



És persze a picurkám is imádja :)))









Pillangó

Kecses pillangó, ami sokféleképp használható. Ragaszthatjuk hajpántra, felvarrhatjuk táskára, ruhára de otthonunkat is díszíthetjük vele.


Mobiltok és karkötő


Egyforma anyagból készítettem ezt a mobiltokot, illetve a karkötőt. Természetesen ismét ajándékba, ezúttal nővérem születésnapjára. 


Nagyon tetszik ez a vastag karkötő megoldás, mindenféle anyagból el tudom képzelni... biztos készülni fog belőle még néhány darab!











2012. augusztus 21., kedd

Zsiráf

Unokahúgom szülinapi kívánsága volt egy kedves alvós állatka, neki készült ez a tüneményes zsiráflányka :)